Palicsról

Palicsot először Paly néven említik 1462-ben, amikor Mátyás király a pusztát édesanyjának ajándékozta. A település viszont csak a 19. század közepén kezdett kiépülni, amikor felfedezték a Palicsi-tó vizének és iszapjának gyógyító hatását. Mai külsejét az 1900-as évek elején nyerte el.

Palics a magyar határhoz közel, a régi nemzetközi út mentén, az A1 / E75 autópálya közelében fekszik. Szabadkától 8 kilométerre található, de szinte egybeolvadt a várossal. Lakosságának nagyobb része Szabadkán dolgozik, kisebb része pedig gyümölcstermesztéssel foglalkozik, vagy a turizmusból él.

Palics sok látványossággal büszkélkedhet. A tóparti, jellegzetes, szecessziós stílusú épületeit Komor Marcell és Jakab Dezső építészek tervei alapján építették fel a 20. század elején. Emellett kitűnnek a családi villák, amelyeket az úgynevezett korai svájci nyaralók mintájára alakítottak ki.

Palicson található az ország egyik legszebb állatkertje, melynek keretében Kalandpark is működik. Emellett 2023 őszén megnyílt az Aquapark is. A fürdőváros ad otthont a nyaranta megrendezésre kerülő Palicsi Nemzetközi Filmfesztiválnak, továbbá hagyományos rendezvények a szüreti napok és a Mikulásfutás is.

Turizmus Palicson...

Turizmus Szabadkán...